Menü Bezárás

Direkt függővé akarta tenni a gyerekeket a Facebook és az Insta? – – Tények és tévhitek

Amerikai államok azzal vádolták meg a Metát, a Facebookot és az Instagramot üzemeltető céget, hogy direkt úgy alakította ki ezeket a felületeket, hogy a gyerekek minél több időt töltsenek rajtuk.

Hatalmas összeg kifizetését vállalta a Meta egy megállapodásban, miután 47 amerikai állam1 pert indított ellene. Az államok szerint a cég tudatosan olyan módszereket használt, amelyek ronthatják a gyerekek lelki egészségét, és arra törekedett, hogy a gyerekek minél több időt töltsenek az Instagramon és a Facebookon. A Meta ezeket a vádakat nem ismerte el.

A megállapodásnak azonban van másik része is: arra kötelezik a közösségimédia-céget, hogy változtasson a módszerein. Többek között az amerikai fiatalok számára korlátozzák, hogy mennyi időt tölthet egy gyerek a Facebookon vagy az Instán, iskolaidőben ne küldjenek nekik értesítéseket, jobban vigyázzanak arra, milyen tartalmakat ajánlanak a gyerekeknek, és arra is, hogy 13 évnél fiatalabbak valóban ne használhassák ezeket a felületeket.

A Meta, bár nem ismerte el a vádakat, belement az egyezségbe. A pénz egy részének kifizetését azonban feltételhez kötötték: azt csak akkor kell kifizetnie, ha a YouTube és a TikTok is hasonló szabályokat vezet be a gyerekek védelmére. 

Hogyan tehet egy alkalmazás függővé valakit?

A közösségi oldalaknak az az érdekük, hogy minél többet és minél tovább használd őket. Minél több időt töltesz például az Instagramon vagy a Facebookon, annál több reklámot tudnak megmutatni neked.

Ezért több olyan megoldást is használnak, amelyek arra ösztönöznek, hogy maradj még egy kicsit.

Az egyik ilyen a végtelen görgetés. Nincs olyan pont, ahol azt érzed: „ez nagyon unalmas, ideje abbahagyni”. A kutatók szerint nem is azért pörgetjük egyfolytában az Instát, mert annyira érdekes minden bejegyzés, hanem mert abban bízunk, hogy jönni fog egy érdekes bejegyzés. Ez a remény ösztökél bennünket. (És persze, előbb-utóbb mindig akad is valami érdekes a horgunkra, különben nem működne a dolog.)

Hasonló szerepe van az értesítéseknek is. Ha a telefonod jelzi, hogy valaki kedvelte a képedet, üzenetet küldött vagy új bejegyzést tett közzé, könnyen lehet, hogy újra megnyitod az alkalmazást – akkor is, ha eredetileg nem tervezted.

Az alkalmazások azt is figyelik, milyen tartalmaknál állsz meg, mire kattintasz, mit nézel végig, és ezek alapján próbálnak olyan újabb dolgokat ajánlani, amelyek valószínűleg érdekelnek. Így könnyen előfordulhat, hogy azt mondod: „csak még ezt az egy videót megnézem” – aztán tíz perccel később még mindig görgetsz.

Pont az ilyen megoldások miatt állították az amerikai államok a Meta elleni perben, hogy a Facebook és az Instagram bizonyos funkcióit úgy tervezték meg, hogy a fiatalok minél nehezebben hagyják abba a használatukat. A Meta ezt a vádat nem ismerte el.

Legfontosabb kérdések?

Hány éves kortól lehet Instagramot vagy Facebookot használni?
Alapesetben 13 éves kortól.

Mennyi időt tölthetnek majd rajta a 18 év alattiak Amerikában?
Alapbeállításként napi két órát a Facebookon és az Instagramon együtt.

És Magyarországon?
A magyar gyerekekre nem vontakozik a megállodás. Ez azt jelenti, hogy a ti Insta- és Facebook-használatotokat nem korlátozzák.

Beismerte a Meta, hogy függővé tette a gyerekeket?
Nem. A cég egyezséget kötött, de a vádakat nem ismerte el.

Miért akarják korlátozni a használatot?
Mert az amerikai államok szerint bizonyos funkciók arra ösztönözhetik a gyerekeket, hogy túl sok időt töltsenek az alkalmazásokban.

IGAZ / NEM IGAZ / FONTOS?

13 éves kor alatt elvileg nem lehet saját Facebook- vagy Instagram-fiókod?

IGAZ!

Az új szabályok szerint a 18 év alattiaknál alapból
napi kétórás korlát jön az egész világon.

NEM IGAZ!
A korlátozás az Amerikai Egyesült Államokban lesz érvényes

Egyes funkciók arra ösztönözhetik a gyerekeket, hogy tovább használják az appokat.

FONTOS
Az amerikai államok szerint: IGAZ
A Meta szerint: NEM IGAZ
A bíróság: NEM DÖNTÖTT
A felek egyezséget kötöttek, így nem született ítélet arról, hogy a Meta vétkes-e a vádakban.

Te mit gondolsz?

Image Not Found
  1. ↩︎

Budapest, kislány

Budapest kasszája egyre szűkösebb. Így fogyhat el egy város pénze

admin szept 4, 2026 5 min read

Budapest pénzügyi helyzete egyre nehezebb. De mit jelent ez a gyakorlatban, és tényleg „elfogyhat” egy egész város pénze?

Shaun és Hazel egy „csigáknak belépni tilos” táblával megakadályozzák, hogy egy csiga bemenjen a tökföldre.

Ezer gyerek mehet ingyen moziba az új Shaun, a bárány-filmre

admin szept 3, 2026 2 min read

Közel ezer gyerek nézheti meg ingyen, premier előtt az új Shaun, a bárány-filmet Szeptember 20-án több mint 25 magyarországi gyermekotthon közel ezer lakója nézheti meg ingyen, még a hivatalos bemutató…

Minden nap mese és kevesebb lecke? Így változhat a tanítás alsóban

Minden nap mese és kevesebb lecke? Így változhat a tanítás alsóban

admin szept 2, 2026 5 min read

Mese minden nap, kevesebb házi és rugalmasabb órák – ilyen változásokat javasol a minisztérium az alsósoknak.

Óriás tölcsér teli édességgel vagy szabad óraválasztás. Így indul a suli máshol

Óriás tölcsér teli édességgel vagy szabad óraválasztás. Így indul a suli máshol

admin szept 1, 2026 4 min read

Így indul a suli Németországban, Japánban és egy különleges angliai iskolában.

Hat tanács, hogy jobban induljon a suli

Hat tanács, hogy jobban induljon a suli

admin aug 31, 2026 3 min read

Hamarosan újra kezdődik az iskola. Összegyűjtöttünk hét ötletet, hogy könnyebben induljanak az első hetek.