Sisak, mentőmellény, és suhanás a folyó fölött. Izgalmasan hangzik, ugye? Vannak gyerekek, akik most így járnak iskolába, de számukra nem akkora öröm, mint ahogy nekünk hangzik. Miért?
Nepál egyik hegyvidéki térségében a gyerekek több mint egy hónap szünet után most kezdtek el ismét iskolába járni. De sem a suliba járás, sem az iskola épülete nem olyan, mint amilyenre gondolnánk. Nepál ezen a részén ugyanis 2026 augusztusában egy hatalmas áradás elsodorta a hidakat és rengeteg épületet, köztük több iskolát is lerombolt.
(Sajnos a videó nem érhető el magyar nyelven, de a képek sokat elmondanak arról, hogy mit történt)
A holland gyerekhíradó, a Jeugdjournaal , arról készített egy riportot, hogyan tudnak most a gyerekek iskolába járni. A videóban azt láthatjuk, ahogy egy gyerek, majd az újságíró sisakot és mentőmellényt vesz fel, majd egy drótkötélpályán átcsúszik a folyó túlsó partjára. Ott várja az iskola.
A riportban láthatjuk, hogy milyen volt az iskola az áradás előtt, hogy néz ki most. A gyerekek mesélnek arról, hogy mit éltek át, amikor jött az áradás, és nekik menekülniük kellettt, és azt is láthatjuk, hol tanulnak most. Vannak, akiknek az oktatás egy másik épületben folyik, de sokan vannak olyanok is, akik egy sátorban, a földön ülve tanulnak.

Az augusztusi áradás során hirtelen jött, senki sem volt felkészülve rá. A Tribhuvan Trishuli középiskolában például körülbelül 900 diák tartózkodott, amikor az igazgató, Rajendra Dawadi megtudta, hogy hatalmas víztömeg közeledik feléjük. Azonnal leállította a tanítást, megkongatta az iskolacsengőt, és a tanárokkal együtt arra utasította a gyerekeket, hogy meneküljenek a magasabban fekvő, biztonságos területekre. Az éppen úton lévő iskolabuszokat is megállították. Nem sokkal később megérkezett az ár, és elsodorta az iskola épületeinek egy részét. A gyors intézkedésnek köszönhetően azonban a diákok és a tanárok megmenekültek.

Az UNICEF nemzetközi gyermeksegélyező szervezet beszámolója szerint a gyerekek szeptember végén kezdhettek újra tanulni. A szervezet kilenc ideiglenes tanulóhelyet állított fel az iskola területén, és tanszereket, iskolatáskákat is biztosított. A tanítás most részben sátorszerű tantermekben folyik, amíg az épületeket helyre nem állítják.

Az UNICEF oldalán több beszámolót is olvashtunk arról, hogy élték át a gyerekek a veszélyt. A tízéves Swastik például otthon volt az áradás reggelén, amikor édesanyja szólt neki, hogy azonnal menekülniük kell. A kisfiú annyira megijedt, hogy még a fogkeféjét is eldobta, miközben lefelé rohant a lépcsőn. Azóta is fél, amikor megemelkedik a folyó vízszintje. Annak viszont nagyon örül, hogy újra találkozhat a barátaival, játszhat és tanulhat. Az UNICEF-nek azt mondta, jó érzés ismét iskolába járni.
Hol van Nepál, és mi történt ott?

Nepál Ázsiában, India és Kína között található. Itt emelkedik a Himalája, a világ legmagasabb hegysége, ahol a Mount Everest is található. A hegyekben hatalmas jégtömegek, úgynevezett gleccserek vannak, amelyek nagyon lassan mozognak a hegyoldalakon.
Augusztus 26-án a Himalájában egy óriási, jégből és sziklákból álló tömeg szakadt le a hegyoldalról. A lezúduló jég és kőzet a folyóvölgybe került, és hatalmas, sárral és kövekkel teli áradást indított el. A víz olyan gyorsan érkezett, hogy sok embernek csak percei maradtak a menekülésre. Egész települések rongálódtak meg, és nagyon sokan életüket vesztették.
A katasztrófa után hamar elkezdődött az otthonok, utak és iskolák újjáépítése, és a világ minden részéről érkezett segítség. Az újjáépítés még így is sokág fog tartani, de a nepáli gyerekek örülnek, hogy újra járhatnak iskolába, találkozhatnak a barátaikkal, és folytathatják a tanulást.
Köszönjük a NOS Jeugdjournaal és az UNICEF Nepal szerkesztőségének, hogy engedélyezték a cikkhez felhasznált fényképek közzétételét.
Boldog 100. születésnapot, Micimackó!
Százéves lett Micimackó! Hat dolog, amit még egy igazi mackórajongó sem biztos, hogy tud róla
Mi az a 6-7, amitől megőrülnek a felnőttek? Utánajártunk!
Six! Seven! Ha valaki ezt kiáltja, miközben két tenyerét fel-le mozgatja, akkor valószínűleg ismeri a TikTok egyik legfurcsább őrületét. A 6-7 (ejtsd: sziksz szeven) 2025-ben…
Te mit gondolsz? A kutyának az udvaron a helye? SZAVAZZ!
Sokan mondják, hogy a kutya az ember legjobb barátja. De azt is sokan mondják, hogy állatnak nincs helye a laksában. Ti it gondoltok, hogy van…
Mókusnyomozás, kincsvadászat és forró csoki: ilyen egy jó őszi hétvége!
Mindenki kívülről fújja, hogy “itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig énnekem”. De nektek mi a szép a benne? Kincsvadászat az…
Se nem nyúl, se nem őz: hat különleges állatkölyök született Miskolcon
Hat aprósággal gyarapodott a Miskolci Állatkert. A kölykök egy kicsit nyúlra, egy kicsit őzre hasonlítanak, de valójában egyik állathoz sincs közük. Ismerjétek meg a nagy…




