Borítókép: gázai gyerekek az ideiglenes iskolában. Fotó: Ziad Medoukh / Les As de l’info
Milyen iskolába járnak a gyerekek egy háború közepén? Mi hiányzik nekik legjobban a korábbi életükből? És mit üzennének a világ vezetőinek? Egy kanadai gyerekhíroldal fiatal olvasói gázai gyerekeknek küldték el a kérdéseiket. Aya, Faten, Samer, Radi és Darine elmesélték, hogyan telnek a napjaik, mit veszítettek el, és miben reménykednek.
A francia nyelvű kanadai gyerekhíroldal, a Les As de l’info arra kérte olvasóit, hogy írják meg, mit kérdeznének a Gázában élő, velük egykorú gyerekektől.
A kérdéseket eljuttatták egy ideiglenes oktatási központ tanulóihoz. Öt, 11 és 13 év közötti gyerek vállalta, hogy válaszol rájuk.
Aya, Faten, Samer, Radi és Darine nemcsak a háborúról meséltek. Felidézték azt is, milyen volt az életük korábban, mi hiányzik nekik a legjobban, hová szeretnének egyszer elutazni – és mitől remélnek szebb jövőt.
Fontos: Ebben a cikkben gyerekek beszélnek a háborúról, otthonuk elvesztéséről és szeretteik haláláról. Olvasás közben szomorúságot, félelmet érezhetsz. Ez teljesen természetes. Ha valami nyugtalanít, beszélj róla egy olyan felnőttel, akiben megbízol.
Aya, 12 éves
Két évvel ezelőtt, 2024 márciusában megsemmisült az otthonom, ezért el kellett menekülnünk onnan, ahol addig éltünk.
Egy elvesztegetett tanév után újra elkezdtünk iskolába járni a gázai oktatási központba. Ennek nagyon örülök. Nem tudunk sokféle programot szervezni, de elindult például egy rajzfoglalkozás. Négy tantárgyat tanulunk: arabot, angolt, természettudományt és matematikát. A zeneóráim azonban nagyon hiányoznak.
Az erőszak, a támadások és a háború mind nagyon hangosak. A legnehezebb a drónok zúgása, amelyek állandóan ott vannak Gáza felett, valamint a bombák hangja. A bombázások mindenkit bántanak. Amikor viszont iskolában vagyok – még ha csak napi két órára is –, az segít egy kicsit elfelejteni a háborút.
Minden hiányzik a korábbi életemből. Elvesztettem családtagokat és osztálytársakat. Hiányzik a gázai tengerpart. Régen a szüleimmel jártam oda, most viszont már nem tudunk elmenni.
Sokat nézem a csillagokat. Felnézek az égre, és abban reménykedem, hogy egyszer az élet is újra olyan rózsaszín lesz, mint az ég. Ha egy napon elhagyhatnám Gázát, nagyon szeretnék eljutni Spanyolországba.
A világ vezetőinek azt üzenném: békét szeretnék, és azt, hogy érjen véget a háború.
Faten, 11 éves
Egy sátorban élek, mert megsemmisült az otthonom, ahogyan nagyon sok más gázai gyereké is. Elvesztettem a könyveimet, a játékaimat, a ruháimat, a képregényeimet, a színes ceruzáimat és még sok minden mást. Sajnos semmim sem maradt.
Szeretek iskolába járni, még akkor is, ha most csak hetente három napon, naponta két órát lehetünk ott. Reggel fél nyolckor kelek, és nyolctól tízig vagyok az iskolában. A barátaimmal gyalog megyünk oda és haza, mert nincs közlekedési lehetőségünk, és Gázában minden nagyon drága.
Az iskola nagyon fontos nekem. Amikor az osztályteremben vagyok, egy kis időre elfelejtem az erőszakot és a háborút. Kiszabadulok a mindennapokból. Az iskolában tanulok, álmodozom, és még reménykedni is tudok. De a drónokat és a bombázásokat tanítás közben is halljuk.
A háború mély sebeket okoz az emberekben. Számomra az volt a legnehezebb, hogy újra és újra menekülnünk kellett. Háromszor kényszerültem elhagyni azt a helyet, ahol éltünk. Ez félelemmel és nyugtalansággal tölt el.
A korábbi életemből leginkább a családi látogatások hiányoznak. A sátrunkban nincs elég hely ahhoz, hogy vendégül lássuk a barátaimat, a nagyszüleimet, a nagynénéimet vagy az unokatestvéreimet.
Egyszer szeretnék eljutni Franciaországba. Számomra Franciaország a békét jelképezi.
A világ vezetőinek azt üzenném, hogy békét szeretnék a népek között.
Samer, 13 éves
Gázavárosban élek egy részben lerombolt iskolában, amelyet négyszáz, otthonát elhagyni kényszerült ember menedékévé alakítottak át. Kár érte, mert szívesen jártam volna ebbe az iskolába.
Az utak megsemmisültek, ezért a barátaimmal 45 percet kell gyalogolnunk, hogy elérjük az oktatási központot. Messze van attól a helytől, ahol lakom. De bármilyen nehéz is eljutni oda, az iskola nagyon fontos nekem. Segít elfelejteni a háborút és a szenvedést.
A tanórákon kívül nem sok mindent lehet csinálni. Szerencsére a felnőttek szerveznek nekünk foglalkozásokat, például rajzolást. Pólókat és tanszereket is osztanak. Ez nagyon sokat segít.
A háború mindenkinek fájdalmat okoz. Amikor megsemmisült az otthonom, mindent elvesztettem – legfőképpen az emlékeimet. Számomra az a legnehezebb, hogy a helyzet nem változik. Folyamatosan kevés az élelmiszer, a gyógyszer és az ivóvíz.
A korábbi életemből leginkább az hiányzik, hogy a barátaimmal teniszezni járjunk. A teniszklub azonban sajnos megsemmisült.
Nagyon szeretnék eljutni Törökországba. Gyerekkorom óta ez az álmom.
A világ vezetőinek azt üzenném: azt szeretném, hogy érjen véget a háború.
Radi, 12 éves
Palesztin gyerek vagyok, akinek az életét megváltoztatták a bombázások és a háború. Miután megsemmisült a környékünk és az otthonunk, egy sátorba költöztünk. Tizennégy másik emberrel élek együtt: a szüleimmel, a lány- és fiútestvéreimmel. Télen és nyáron egyaránt nagyon nehéz ennyi embernek egy sátorban laknia.
A menekülni kényszerült emberek táborai nagyon szűkösek. Sem a sátrakban, sem odakint nem tudunk játszani.
Nagyon boldog vagyok, hogy újra elkezdődött az iskola. Az iskola jó és csodálatos hely, nagyon fontos nekem. Egy kis időre segít elfelejteni a szomorúságot, a háborút és a szenvedést. De csak napi két órát, hetente háromszor járhatok, és ez elszomorít.
A háború mostanra a mindennapi életünk részévé vált. Elvesztettem a szeretteimet, az otthonomat, az emlékeimet, a füzeteimet, a könyveimet, az ajándékaimat és a játékaimat.
A háború előtti életemből leginkább a sportolás hiányzik. Sportoltam, és tagja voltam a környékünk sportklubjának. Mostanra azonban minden megsemmisült.
Ha egyszer újra szabadon utazhatnánk, Németországba szeretnék eljutni. Úgy gondolom, gazdaságilag nagyon erős ország.
A világ vezetőinek azt üzenném, hogy mindenki ellenzi a háborút. Mi pedig továbbra is reménykedünk a jövőben.
Darine, 12 éves
Egy lakásban élek három másik családdal. Nagyon kedvelem őket, mégis nehéz így élni, mert negyvenen lakunk egyetlen lakásban.
Én mindennap szeretnék iskolába járni. Az iskola segít elfelejteni a mindennapi szenvedést, és legalább egy kis időre kimozdulhatok otthonról. Nagyon fontos nekem. Sajnos azonban csak hetente háromszor mehetünk. Megpróbálok minél tovább ott maradni, de hamar haza kell indulnom. Otthon nem tudok tanulni, mert túl sokan élünk együtt.
Nehéz napjaink vannak. Déltől délután kettőig vagyok az iskolában. Utána hazamegyek, eszem a családommal, elvégzem a házimunkát, és segítek az édesanyámnak. A lakásban nem tudunk játszani, parkok vagy szabadidős helyek pedig nincsenek.
A háború kezdete óta az volt a legnehezebb, hogy nagyon sok szerettem meghalt. Voltak, akik betegségben, mások a bombázásokban vesztették életüket.
Az iskola valóban segít elfelejteni a háborút. De a háborún, az erőszakon és a bombákon kívül más nehézségek is vannak: kevés az élelmiszer, a gyógyszer és a tanszer. Szerencsére néhány füzetem és játékom még megmaradt, de hiányzik a rendes iskola és hiányoznak a barátaim.
Azt kérdeztétek, melyik országba szeretnék elutazni. Én Gázában szeretnék maradni. Nagyon szeretem Gázát, még a bombázások alatt is. Legjobban az hiányzik, hogy végigsétálhassak az utcán a barátaimmal. Most minden romokban áll, az utak tönkrementek, ezért ezt az egyszerű álmomat sem tudom megvalósítani.
A világ vezetőinek azt üzenném: azt szeretném, hogy teljesen érjen véget a háború, és újra normális életet élhessünk.
De továbbra is reménykedünk.
A projektről
Ezeket a személyes beszámolókat eredetileg a Les As de l’info, a kanadai Québecben működő Les Coops de l’information médiakooperatíva gyerekeknek szóló híroldala közölte. A beszámolók egy gázai gyerekekkel és tanáraikkal közösen megvalósított projekt részeként készültek. A projekt részletei franciául EZEN az oldalon olvashatók.
A kapcsolatfelvételt Ziad Medoukh gázai tanár segítette. Köszönet illeti Aya, Faten, Samer, Radi és Darine gyerekeket, akik rendkívül nehéz élethelyzetük ellenére megosztották történetüket más országokban élő gyerekekkel.
Borítókép: gázai gyerekek az ideiglenes iskolában. Fotó: Ziad Medoukh / Les As de l’info
A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt a Paksi Atomerőmű nagyon kevés áramot tud termelni. A kormány arra kéri az embereket, hogy spóroljanak az árammal. Mi…
Nemzetközi elismerést kaptak a magyar független újságírók és szerkesztőségek, amiért az elmúlt 16 évben a növekvő politikai nyomás ellenére is folytatták munkájukat, és fontos közügyeket…
A NASA Artemis-programjának célja, hogy a következő évtizedben állandó emberi bázist hozzon létre a Holdon. A tervek szerint a Hold déli pólusán egy olyan telep…
A gyerekek tapasztalatára, tudására és nézőpontjára kíváncsi az oktatási miniszter. Ez lehet az első lépés afelé, hogy elmondhassátok, mitől lenne jobb az iskola és a…
Tudtad, hogy egy pohárnyi, udvaron felejtett vízben akár több száz szúnyog is kifejlődhet egy hét alatt? A szúnyogok kívánni sem tudnának ennél jobb időt arra,…
Tiniken teszteli az Egyesült Királyság, hogyan lehetne szabályozni a közösségi média használatot a 16 év alatti fiatalok körében. Háromszáz család vesz részt egy hathetes tesztben…