Menü Bezárás

Magyar újságírókat tüntettek ki a sajtószabadság védelméért 

Az újságírók kérdéseket tesznek fel, információkat ellenőriznek, majd beszámolnak arról, amit megtudtak.

Nemzetközi elismerést kaptak a magyar független újságírók és szerkesztőségek, amiért az elmúlt 16 évben a növekvő politikai nyomás ellenére is folytatták munkájukat, és fontos közügyeket tártak fel.

“Magyarország független újságírói figyelemre méltó elkötelezettséget tanúsítottak az igazság és az oknyomozó újságírás elvei mellett,” írja a díjat adományozó International Press Institute (IPI – magyarul Nemzetközi Sajtóintézet).

Mitől független egy újságíró vagy szerkesztőség ?

Egy független szerkesztőségben nem a kormány, egy politikai párt vagy egy nagyvállalat mondja meg, miről és hogyan írjanak az újságírók.
A szerkesztőség tagja maguk döntenek arról, hogy miről írnak.

Az újságírók ezt a díjat az elmúlt 16 évben végzett munkájukért kapták, amikor a kormány különösen nehézzé tette a független újságírók munkáját. Például az állami hirdetésekből és más támogatásokból főként a kormánybarát sajtó részesült, miközben sok független szerkesztőség egyáltalán nem jutott ilyen bevételhez.

“Annak ellenére, hogy Orbán mindent megtett, hogy kiűzze az országból a független újságírás minden formáját, a magyar szabad sajtó továbbra is kiállt az igazság mellett, és  számon kérte a hatalmon lévőket – bizonyítva, hogy a tények és az információk az állami propaganda erőteljes ellenszerei,” írta az IPI.
Miért fontos a sajtószabadság?

Az újságírók feladata nemcsak az, hogy elmondják, mi történt. Utána kell járniuk annak is, hogyan használják fel a vezetők a közös pénzt, betartják-e a szabályokat, és igazat mondanak-e. Ehhez szabadon kell tudniuk kérdezni és kutatni. 

A független újságírók közé tartozik például Panyi Szabolcs, aki kollégái segítségével arról írt cikksorozatot, hogy a volt magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter milyen információkat osztott meg az orosz külügyminiszterrel. Hasonlóan fontos munkát végeztek a független szereksztőségek is, mint például a híreket közlő Telex, az oknyomozó cikkeket készítő Direkt36 és Átlátszó, valamint az interjúkat és közéleti műsorokat készítő Partizán. 

A független magyar újságírók mellett díjat kapott még egy Fülöp-szigeteki újságíró, Patricia Evangelista és egy chilei újságíró, Mónica González is.

hőség, áram

Elfogyhat az áram Magyarországon?

admin aug 3, 2026 3 min read

A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt a Paksi Atomerőmű nagyon kevés áramot tud termelni. A kormány arra kéri az embereket, hogy spóroljanak az árammal. Mi…

Gázai gyerekek tanulnak egy ideiglenes oktatási központban

„Az iskolában egy kis időre elfelejtem a háborút” – gázai gyerekek válaszoltak más gyerekek kérdéseire

admin júl 1, 2026 8 min read

Borítókép: gázai gyerekek az ideiglenes iskolában. Fotó: Ziad Medoukh / Les As de l’info Milyen iskolába járnak a gyerekek egy háború közepén? Mi hiányzik nekik…

Atomreaktor a Holdon

Atomreaktor a Holdon

admin jún 1, 2026 2 min read

A NASA Artemis-programjának célja, hogy a következő évtizedben állandó emberi bázist hozzon létre a Holdon. A tervek szerint a Hold déli pólusán egy olyan telep…

iskola

A ti véleményetekre kíváncsi a kormány: milyen legyen az iskola?

admin jún 1, 2026 3 min read

A gyerekek tapasztalatára, tudására és nézőpontjára kíváncsi az oktatási miniszter. Ez lehet az első lépés afelé, hogy elmondhassátok, mitől lenne jobb az iskola és a…

szúnyog borítókép

Nyakunkon a szúnyogok. Segíts te is védekezni! (+ kvíz)

admin máj 26, 2026 3 min read

Tudtad, hogy egy pohárnyi, udvaron felejtett vízben akár több száz szúnyog is kifejlődhet egy hét alatt? A szúnyogok kívánni sem tudnának ennél jobb időt arra,…