Elsöprő győzelmet aratott a Tisza Párt az április 12-i országgyűlési választásokon, Magyarország következő miniszterelnöke várhatóan Magyar Péter lesz.
Soha nem mentek el szavazni Magyarországon még annyian, mint vasárnap: a szavazásra jogosult emberek több mint 79%-a leadta a voksát.
A hétfő reggelig feldolgozott adatok szerint a választást egyértelműen a Tisza párt nyerte: 138 Tiszás, 55 Fidesz-KDNP-s és 6 Mi Hazánkos képviselő ül majd az új Országgyűlésben.
Ez az eredmény azt jelenti, hogy a képviselők több mint kétharmada a Tisza párthoz tartozó képviselő lesz, Magyarország miniszterelnöke pedig várhatóan Magyar Péter.

Miért fontos a kétharmados eredmény?
Magyarországon vannak olyan fontos törvények, amiket csak akkor lehet megváltoztatni, ha az országgyűlési képviselők jelentős többsége, legalább a kétharmada a változás mellett szavaz. Ezt a szabályt azért hozták meg és rögzítették az alkotmányban, hogy a legfontosabb törvényeket a fennálló kormány csak az ellenzékkel együtt tudja megváltoztatni.
Ha azonban a képviselők legnagyobb része ugyanahhoz a párthoz tartozik, gyakorlatilag nem szükséges, hogy az ellenzék is beleegyezzen a változásokba.
Mikortól lesz új kormány?
Az új kormány legkorábban az új Országgyűlés alakuló ülésének napján, de inkább az azt követő napokban tud megalakulni. A köztársasági elnök hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését, erre a választás után egy hónapon belül kell sort keríteni; mivel a választás 2026. április 12-én volt, ez legkésőbb 2026. május 12-ig megtörténhet. A köztársasági elnök tesz javaslatot a miniszterelnök személyére, akit az Országgyűlés a képviselők több mint felének szavazatával választ meg.

A képet mesterséges intelligencia segítségével rajzoltuk
Mit ígér a Tisza Párt és Magyar Péter az elkövetkező négy évre?
- Magyar Péter a győzelmi beszédében azt mondta, hogy szerinte történelmi fordulat történt Magyarországon: a választók lezártak egy korszakot.
- Beszélt arról, hogy az új kormányzásnak minden magyar embert kell képviselnie, nemcsak azokat, akik a Tiszára szavaztak. Azt hangsúlyozta, hogy olyan országot szeretne, ahol az embereket nem bélyegzik meg azért, mert más a véleményük, másban hisznek, vagy másképp élnek.
- A beszédében fontos helyet kapott az is, hogy Magyarország helye Európában van. Azt ígérte, hogy az ország újra erős és megbízható szövetséges lesz az Európai Unióban és a NATO-ban, és azon dolgoznak majd, hogy helyreállítsák Magyarország kapcsolatát európai partnereivel.
- Sokat beszélt a mindennapi életről is. Olyan ország képét vázolta fel, ahol jobb az egészségügy és az oktatás, biztonságosabb a gyerekkor, és kiszámíthatóbb az időskor.
- Magyar Péter arról is beszélt, hogy nagy változásokat akar az állami intézmények működésében. Azt mondta, helyre kell állítani a fékek és ellensúlyok rendszerét, vagyis azt, hogy az állami intézmények ellenőrizzék egymást, és ne egyetlen politikai oldal érdekeit szolgálják.
- Mindezek mellett Magyar Péter elszámoltatást ígért. Azt mondta, hogy a közpénzekkel és a hatalommal való visszaélésnek következménye kell, hogy legyen.
Történelmi kormányváltás, két szempontból is
A magyar és a világsajtó is történelmi léptékű kormányváltásnak nevezi a magyar választások eredményét, mivel Orbán Viktor és a Fidesz már 16 éve volt hatalmon. A demokráciákban ritka az, hogy egyetlen párt ilyen sokáig tudjon kormányozni. Sokan úgy gondolják, hogy Orbán Viktor kormányzása alatt gyengültek a demokratikus szabályok Magyarországon. Az ilyen rendszereket pedig különösen nehéz demokratikus választáson leváltani.
De azért is ritka ez a magyar kormányváltás, mert egy jobboldali párt helyére egy másik jobboldali párt kerül. Sőt, az összes párt, amely helyet kapott a parlamentben, mind jobboldali. Kormányváltáskor pedig általában egy jobboldali pártot egy baloldali párt szokott követni.
A független sajtó nélkül nem sikerült volna
Abban, hogy Orbán Viktort és a Fideszt sikerült kimozdítani a helyéből, nemcsak Magyar Péternek és a Tisza Pártnak van nagy szerepe, de a független sajtónak is. Ők voltak azok, akik éveken keresztül bemutatták, hogy a kormányzó párt milyen hibákat követ el, miben vezeti félre és hogyan befolyásolja az embereket, és nekik köszönhetően törvénytelenségek sorozatára derült fény.
A független újságírók rendíthetetlen helytállásának köszönhető, hogy volt olyan újság, ahova bizalommal fordulhattak azok az emberek, akik le akarták leplezni ezeket a törvénytelenségeket.
Ezek az újságírók és újságok Magyarországon hátrányos anyagi helyzetben voltak és vannak, és sok támadást kaptak a kormánytól.
De ahhoz, hogy ők dolgozni tudjanak, szükség volt azokra az emberekre is, akik adománnyal, előfizetéssel támogatták a munkájukat.
Budapest kasszája egyre szűkösebb. Így fogyhat el egy város pénze
Budapest pénzügyi helyzete egyre nehezebb. De mit jelent ez a gyakorlatban, és tényleg „elfogyhat” egy egész város pénze?
Ezer gyerek mehet ingyen moziba az új Shaun, a bárány-filmre
Közel ezer gyerek nézheti meg ingyen, premier előtt az új Shaun, a bárány-filmet Szeptember 20-án több mint 25 magyarországi gyermekotthon közel ezer lakója nézheti meg ingyen, még a hivatalos bemutató előtt a Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye című új…
Minden nap mese és kevesebb lecke? Így változhat a tanítás alsóban
Mese minden nap, kevesebb házi és rugalmasabb órák – ilyen változásokat javasol a minisztérium az alsósoknak.
Óriás tölcsér teli édességgel vagy szabad óraválasztás. Így indul a suli máshol
Így indul a suli Németországban, Japánban és egy különleges angliai iskolában.
Hat tanács, hogy jobban induljon a suli
Hamarosan újra kezdődik az iskola. Összegyűjtöttünk hét ötletet, hogy könnyebben induljanak az első hetek.




