„Egy jó ötlethez nem lehet túl kicsinek lenni”. Világraszóló sikert ért el Ivánka Laura találmánya 

Miért nincs kuka a víz alatt, ha a szárazföldön szinte mindenhol van? Ivánka Laurának búvárkodás közben jutott eszébe ez az egyszerű kérdés. Akkor még nem sejthette, hogy néhány évvel később ebből egy díjnyertes találmány lesz.

(A borítóképet Axier Olano készítette)

Laura alsós kora óta búvárkodik, és a merülések során azt vette észre, hogy egyre több szemét kerül a tengerfenékre. Ezért kezdett el dolgozni a Dive&Clean nevű víz alatti hulladékgyűjtő rendszerén (magyarul körülbelül azt jelenti„Merülj és takaríts!”). Az első változat még kartonból készült, később azonban medencében és a tengerben is tesztelte a prototípusokat, számításokat végzett, búvárokat kérdezett meg, és újra meg újra átalakította a tervet.

A munka meghozta az eredményét: Laura 14 évesen megnyerte az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát, majd 15 évesen első magyarként kapott díjat a Stockholm Junior Water Prize világdöntőjén.

A Mizújságnak arról mesélt, honnan jött az ötlet, mi történt, amikor az első tengeri prototípus nem működött, hogyan fér bele mindez az iskola mellé – és mit tanácsol azoknak a gyerekeknek, akik azt gondolják, még túl kicsik ahhoz, hogy megvalósítsák a saját ötletüket.

Mizújság: Hogyan jutott eszedbe először, hogy víz alatti „kukákra” lenne szükség?

Laura: Nyolcéves korom óta búvárkodom, és Máltán minden nyáron visszatértem ugyanahhoz az öbölhöz. Így évről évre láttam ugyanazt a helyet a víz alatt, és azt is, hogy egyre több szemét jelenik meg a tengerfenéken.

Egyszer búvárkodás közben felvettem egy ilyen szemetet, és teljesen reflexszerűen be akartam dobni egy kukába, ahogy a felszínen tenném. Aztán rájöttem, hogy ott nincs kuka, ezért a merülés végéig magammal kell vinnem. Ez ráadásul nem is mindig egyszerű vagy biztonságos, főleg egy olyan búvárnak, mint én. Én sem profi búvár vagyok, ahogy a legtöbben sem azok, akik ilyen helyeken merülnek. Mi szabadidős, vagyis rekreációs búvárok vagyunk.

Akkor jutott eszembe először: ha a szárazföldön mindenhol vannak kukák, miért ne lehetne a víz alatt is? Először tényleg csak ennyi volt az ötlet. Igazából ebből az egyszerű pillanatból indult el az egész Dive&Clean.

Később persze az ötlet sokat változott. Tudom, hogy az egész óceánt nem tudom kitakarítani, ezért a Dive&Clean a frekventált búvárhelyekre koncentrál, ahol fontos tengerfenéki élőhelyek vannak, sok búvár fordul meg, és a búvárturizmus sok helyi közösség számára fontos bevételi forrás is. Így ezeken a helyeken ugyanazok a búvárok segíthetnek a tengerfenék tisztán tartásában, akik egyébként is pont ott merülnek.

Mizújság: Emlékszel arra a pillanatra, amikor először gondoltad azt, hogy ebből tényleg működő találmány lehet?

Laura: Szerintem akkor, amikor már nem csak rajzok és kisebb modellek voltak előttem, hanem elkészült az első igazi, teljes méretű változat.

Nagyon furcsa és jó érzés volt Máltán látni a tengerfenéken valamit, ami előtte csak egy ötlet volt a fejemben. Akkor éreztem először igazán, hogy ebből tényleg lehet valami.

Persze rögtön kiderült az is, hogy még egy csomó mindent ki kell javítani rajta. 🙂

Mizújság: Mi volt a legnehezebb része annak, hogy az ötletből valódi projekt legyen?

Laura: Talán az, hogy amikor kitaláltam, még nagyon egyszerűnek tűnt. Legyen egy kuka a víz alatt, a búvárútvonalak és a vezetett merülések egyik megállópontjaként, a búvárok beleteszik, amit útközben találnak, és kész.

Aztán kiderült, hogy rengeteg dolgot kell megoldani. Ne vigye el az áramlat, ne borítsák fel a hullámok, ne legyen veszélyes a tengeri élőlényekre, lehessen könnyen szállítani és összeszerelni, és persze a búvároknak is egyszerű legyen használni.

És akkor még a cserélhető kukazsákról nem is beszéltem. Annak a kitalálása, hogy milyen legyen és hogyan működjön a víz alatt, több mint egy évig tartott.

A prototípusokat újra és újra ki is kellett próbálnom. Először még medencében teszteltem őket, ami szintén nem volt egyszerű, mert sok helyen nem engedték, hogy bevigyem és kipróbáljam. Végül általában este, közvetlenül zárás előtt kaptam körülbelül húsz percet egy-egy tesztre.

Ilyenkor nagyon gyorsan kellett mindent összerakni, kipróbálni, megfigyelni, mi működik és mi nem, aztán a következő alkalomra változtatni rajta. Később persze már a tengerben is teszteltem a teljes méretű prototípust.

És az sem elég, hogy én azt gondolom, hogy az ötlet jó és működni fog. Ezt valahogy bizonyítani is kellett. Számításokat végeztem, és kérdőívekkel azt is megpróbáltam kideríteni, hogy a búvárok tényleg használnák-e. A felmérések különböző szakaszaiban összesen körülbelül 350 ember vett részt a világ minden tájáról.

Már az is elég nehéz volt, hogy megtaláljam azokat az embereket, akiktől tényleg hasznos választ kaphatok. Rengeteg búvárközpontnak, szakembernek és szervezetnek írtam e-mailt, és sok levelet kellett elküldenem ahhoz, hogy végül ennyi válasz összegyűljön.

Laura a  Junior Water Prize világdöntőjén Stockholmban. Fotó: Jonas Borg / Stockholm Water Foundation

Mizújság: Volt olyan próbálkozásod, ami egyáltalán nem működött? Mit csináltál utána?

Laura: Igen! Az első nagy prototípus tengeri tesztelésénél először minden rendben volt, aztán körülbelül két hét után elkezdett instabillá válni. Kiderült, hogy túl kevés homok volt az aljában, ráadásul az illesztéseknél is volt egy probléma, mert a homok egy része ki tudott szökni.

Először persze egyáltalán nem örültem neki, de utána inkább azt próbáltam kideríteni, hogy miért történt. Rájöttem, hogy itt már nem elég az, amit a medencés tesztek alapján gondoltam, mert a tenger teljesen más: vannak hullámok, áramlatok, és ezek folyamatosan hatnak a kukára.

Ezért a következő tesztnél már nem „ráérzésre” próbáltam eldönteni, mennyi homok kell bele, hanem tudományos alapon. Kiszámoltam, hogy az adott hullámok és áramlatok mellett mekkora súlyra van szükség ahhoz, hogy stabil maradjon, és közben az illesztéseket is átterveztem.

A második teszt már sikerült: a modell alapján kiszámított homokmennyiséggel a kuka egy hónapon keresztül stabil maradt a tengerben.

Szerintem ebből tanultam az egyik legtöbbet. Ha valami elsőre nem működik, attól még nem biztos, hogy rossz az ötlet. Meg kell érteni, miért nem működött, változtatni rajta, és újra kipróbálni.

Nálam ez volt az a pont is, amikor a medencés próbálkozásokból egy sokkal komolyabb, számításokra és valódi tengeri körülményekre épülő projekt lett.

Mizújság: Mennyit tudtál egyedül megoldani, és miben volt szükséged felnőttek vagy szakemberek segítségére?

Laura: Az ötletet, a tervezést, a prototípusokat, a számításokat, a kérdőíves kutatást és a máltai teszteket én dolgoztam ki és végeztem el. De közben nagyon sokat jelentett, hogy voltak olyan szakemberek és tanárok, akiktől kérdezhettem, amikor valamiben segítségre volt szükségem.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről Dr. Josh Davidson mentorként segített a stabilitási számításoknál, az iskolai mentorom, Majoros József pedig a modellezéssel, a kutatási módszerekkel és a tudományos munka elkészítésével kapcsolatban adott tanácsokat. A tengeri merüléseket pedig természetesen képzett búvároktató felügyelte.

Nagyon hálás vagyok nekik!

Mizújság: Hogyan jutottál ki a Stockholm Junior Water Prize világdöntőjére?

Laura: A világdöntőre a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj magyarországi versenyének megnyerésével lehetett kijutni, ez egyben a stockholmi döntő kvalifikációja is volt. Ezúton is nagyon köszönöm a GWP Magyarország Alapítványnak, amely több mint egy évtizede szervezi a hazai versenyt, valamint a szakmai zsűrinek és elnökének, Szöllősi-Nagy András professzornak, hogy hittek bennem és az ötletemben, és lehetőséget kaptam arra, hogy Magyarországot képviseljem Stockholmban.

Mizújság: Hogyan fér bele mindez az iskola és a többi elfoglaltságod mellé?

Laura: Néha elég nehezen. Iskola mellett csinálom, és sportolok, búvárkodom, illetve robotikával is foglalkozom. Sokszor hétvégén vagy iskola után dolgozom a projekten.

De nem mindig kell egyszerre órákon keresztül csinálni. Néha csak eszembe jut valami, amit gyorsan lerajzolok vagy leírok. Máskor egy számítást csinálok meg, keresek valamit, vagy változtatok egy kicsit a terven. Így lassan összeadódik.

Mizújság: Mit tanácsolnál annak a 10–12 éves gyereknek, akinek van egy jó ötlete, de azt gondolja: „én ehhez még túl kicsi vagyok”?

Azt, hogy szerintem egy jó ötlethez nem lehet túl kicsinek lenni. És nem kell rögtön tudnod azt sem, hogyan fogod az egészet megcsinálni. Én sem tudtam az elején.

Szerintem először csak próbáld meg. Rajzold le, építs belőle valamit, akár kartonból – nekem is kartonból készült az első víz alatti kukám. Mutasd meg másoknak, kérdezz, és ha valami nem sikerül, próbáld meg újra, csak egy kicsit másképp.

Közben pedig rengeteg olyan dolgot fogsz megtanulni, amit az elején még egyáltalán nem tudtál. Én is így tanultam meg nagyon sok mindent a Dive&Clean miatt.

Talán a saját példám is bátorítás lehet. 12 éves voltam, amikor az akkor 7 éves húgommal, Ivánka Lizannával elindultunk a World Robot Olympiad nemzetközi versenyén Dániában. Egy mesterséges intelligenciát is használó úszó laboratóriumot és egy mozgó kukát építettünk, és végül második helyezést értünk el, mindössze fél ponttal lemaradva a hongkongi csapattól.

Szóval szerintem ne az legyen az első kérdés, hogy túl kicsi vagy-e hozzá, hanem az, hogy mi az első dolog, amit már most meg tudsz csinálni az ötletedből.

Mizújság: És végül: min dolgozol most, mi a következő lépés a Dive&Clean történetében?

Laura: Most az egyik legfontosabb következő lépés, hogy a Dive&Clean több helyen és különböző körülmények között is bizonyítson. Eddig a nagy tengeri tesztek Máltán, a Golden Baynél zajlottak, a következő cél pedig más országok, eltérő tengerfenék, hullámzás és áramlási viszonyok vizsgálata.

A továbblépéshez az is fontos lenne, hogy ne csak egyetlen kuka működjön, hanem több Dive&Clean egység különböző búvárhelyeken, búvárközpontokkal és más szervezetekkel együttműködve.

Közben új felhasználási lehetőségek is felmerültek. Ilyen például a korallzátonyok helyreállításánál a koralldarabok biztonságos ideiglenes tárolása, vagy víz alatti mérőeszközök és más berendezések elhelyezése. További érdekes kutatási irány lehet olyan tengerfenéki infrastruktúra kialakítása is, amely a tengeri élővilágot figyelembe véve akár víz alatti adatközpontoknál is használható lehet.

De az eredeti cél nem változott: minél előbb összegyűjteni a tengerfenékre kerülő nagyobb műanyagdarabokat, még mielőtt egyre kisebb darabokra, végül mikroműanyaggá töredeznek, bekerülnek a tengerfenék üledékébe, és onnan már gyakorlatilag lehetetlen eltávolítani őket.

---