Menü Bezárás

Megalakult az új magyar kormány

Megalakult az új Országgyűlés Magyarországon 2026. május 9-én szombaton. Magyarország miniszterelnökének Magyar Pétert választották. Újra kint lobog az Európai Unió zászlója a Parlament épületén.

A Kossuth téren a parlament elött, Budapest belvárosában százezres boldog tömeg gyült össze, hogy élőben követhessék és megünnepeljék a rendszerváltást, mely véget vet az előző kormány félelemkeltő, megosztó politizálásának. A Tisza Párt április 12-én bő kétharmados felhatalmazást kapott.

Nézzétek meg a boldog választó polgárok és Hegedűs Zsolt miniszter ünneplését.

Mi az az Országgyűlés?

Az Országgyűlés az a hely, ahol a megválasztott képviselők törvényeket hoznak. Ezek a törvények sok mindent befolyásolnak: például az iskolákat, az egészségügyet, az adókat, a közlekedést vagy azt, hogyan működik az ország.

A választók Magyarországon négyévente dönthetnek arról, kik képviseljék őket ebben a munkában.

Miért beszélnek sokan történelmi fordulópontról?

Azért, mert Magyarországon 16 év után először nem Orbán Viktor vezeti a kormányt. 2010 óta a Fidesz volt hatalmon, most viszont a Tisza Párt alakíthatott kormányt.

Sok ember ezért nagy változásként élte meg ezt a napot. A Kossuth téren, a Parlament előtt is sokan gyűltek össze, hogy élőben kövessék az eseményeket és ünnepeljenek.

Miért volt fontos az EU-zászló?

A Parlament épületén újra látható lett az Európai Unió zászlaja. Ez jelképes dolog: sokak számára azt üzeni, hogy az új kormány erősebben szeretné hangsúlyozni Magyarország helyét az Európai Unióban.

Az Európai Unió olyan országok közössége, amelyek együttműködnek például a kereskedelemben, a környezetvédelemben, az oktatásban és sok más ügyben.

És most mi történik?

Az új kormánynak most el kell kezdenie dolgozni. Döntéseket kell hoznia arról, mit változtatna meg, mit tartana meg, és hogyan szeretné irányítani az országot.

Így ellenőrizheted a hírt

Ha efontosnak tűnő politikai hírt olvasol, mindig érdemes megnézni több forrást is. Például:

  • mit ír a Nemzeti Választási Iroda az eredményekről;
  • mit írnak különböző híroldalak;
  • ugyanazokat a számokat közlik-e;
  • szerepel-e pontos dátum és forrás.
Micimackó

Boldog 100. születésnapot, Micimackó!

admin okt 15, 2026 3 min read

Százéves lett Micimackó! Hat dolog, amit még egy igazi mackórajongó sem biztos, hogy tud róla

Nepáli gyerekek drótkötélpályán kelnek át a folyón, miután az áradás elsodorta az iskolába vezető hidat.

Nézd meg, hogyan járnak a gyerekek drótkötélpályán iskolába Nepálban

admin okt 14, 2026 4 min read

Sisak, mentőmellény, és suhanás a folyó fölött. Izgalmasan hangzik, ugye? Vannak gyerekek, akik most így járnak iskolába, de számukra nem akkora öröm, mint ahogy nekünk…

Mi az a 6-7, amitől megőrülnek a felnőttek? Utánajártunk!

Mi az a 6-7, amitől megőrülnek a felnőttek? Utánajártunk!

admin okt 13, 2026 2 min read

Six! Seven! Ha valaki ezt kiáltja, miközben két tenyerét fel-le mozgatja, akkor valószínűleg ismeri a TikTok egyik legfurcsább őrületét.  A 6-7 (ejtsd: sziksz szeven) 2025-ben…

Te mit gondolsz? A kutyának az udvaron a helye? SZAVAZZ!

Te mit gondolsz? A kutyának az udvaron a helye? SZAVAZZ!

admin okt 12, 2026 3 min read

Sokan mondják, hogy a kutya az ember legjobb barátja. De azt is sokan mondják, hogy állatnak nincs helye a laksában. Ti it gondoltok, hogy van…

Mókusnyomozás, kincsvadászat és forró csoki: ilyen egy jó őszi hétvége!

Mókusnyomozás, kincsvadászat és forró csoki: ilyen egy jó őszi hétvége!

admin okt 9, 2026 4 min read

Mindenki kívülről fújja, hogy “itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig énnekem”. De nektek mi a szép a benne? Kincsvadászat az…