Menü Bezárás

Egy aszteroida suhan el mellettünk ma éjjel

Hétfő este egy aszteroida halad majd el a Föld mellett. A neve: 2026 JH2.

A 2026 JH2 aszteroida körülbelül 15–35 méter széles lehet. Vagyis nagyjából akkora, mint egy nagyobb ház, egy kosárlabdapálya vagy egy kék bálna. Pontos méretet azért nehéz mondani, mert az aszteroidák nagyon messze vannak, és a tudósok gyakran a fényességükből következtetnek arra, mekkorák lehetnek.

Mi az az aszteroida?

Mi az az aszteroida?

Az aszteroida egy kisebb égitest, amely a Nap körül kering. Olyan, mint egy szikladarab az űrben: lehet egészen apró, de lehet hatalmas is.

Mennyire lesz közel?

Az aszteroida körülbelül 91 ezer kilométerre halad el a Földtől. Ez az űrben nagyon közelinek számít, mert a Hold például átlagosan körülbelül 384 ezer kilométerre van tőlünk. Vagyis a 2026 JH2 jóval közelebb kerül majd hozzánk, mint a Hold.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy veszélyben vagyunk! A csillagászok folyamatosan követik az ilyen égitestek mozgását, és a számításaik szerint ez az aszteroida nem okoz gondot.

Kép: NASA

2026 JH2 sokkal-sokkal kisebb, mint a képen látható aszteroidák.Kép: NASA

Ki fedezte fel?

A 2026 JH2-t 2026. május 10-én fedezték fel az Egyesült Államokban, Arizonában. A felfedezést a Mount Lemmon Observatory csillagászai tették, a Catalina Sky Survey nevű égboltfelmérő program részeként. Ez a program olyan égitesteket keres, amelyek viszonylag közel kerülhetnek a Földhöz.

Az érdekesség az, hogy az aszteroidát csak nyolc nappal a közeli elhaladás előtt fedezték fel.

Hogyan lehet felfedezni egy aszteroidát?

A legtöbb aszteroidát ma már nem úgy fedezik fel, hogy valaki belenéz egy távcsőbe, és egyszer csak meglát egy nagy sziklát az űrben.

Előszor is, a csillagászok inkább sok-sok képet készítenek ugyanarról az égterületről. A távoli csillagok ezeken a képeken szinte mozdulatlannak látszanak. Egy közelebbi aszteroida viszont néhány perc alatt egy picit arrébb megy.

Azután, keresőprogramok több képet hasonlítanak össze. Ha egy apró fénypont elmozdul a csillagokhoz képest, a számítógép ellenőrzi, hogy ismert égitest-e. Ha nem talál egyezést, akkor további megfigyelésekre van szükség, hogy kiderüljön: valóban új aszteroidáról van-e szó.

Magyarországról látni lehet?

Szabad szemmel sajnos nem. A 2026 JH2 túl halvány volt ahhoz, hogy csak úgy felnézzünk az égre, és meglássuk.

Egy gyakorlott amatőrcsillagász viszont távcsővel megpróbálhatja követni, ha jók lesznek az időjárási körülmények, elég sötét az ég, és pontosan tudja, merre kell keresni. Az aszteroida gyorsan mozog, ezért nem olyan, mint egy fényes bolygó vagy csillag, amelyet könnyű megtalálni.

Aki biztosra szeretne menni, annak valószínűleg az online közvetítés a legegyszerűbb megoldás. A Virtual Telescope Project robot-távcsövekkel mutatja meg az elhaladást.

Fact-check: hogyan ellenőrizd az ilyen híreket?

Ha azt látod valahol, hogy „óriási aszteroida közeledik a Föld felé”, ne ijedj meg azonnal.

Először nézd meg, van-e neve az aszteroidának. Ebben az esetben: 2026 JH2.

Aztán keresd meg, mit írnak róla megbízható csillagászati források, például a NASA, a JPL, a Minor Planet Center vagy ismert obszervatóriumok.

Gyanús, ha egy cikk azt állítja, hogy „eltitkolták a veszélyt”, „közeleg a becsapódás” vagy „a tudósok pánikban vannak”, de nem ad pontos adatokat és megbízható forrást.

Ebben az esetben a lényeg egyszerű:

Egy új aszteroidát fedeztek fel. Nagyon közel halad el a Föld mellett, de még így is távol: szabad szemmel nem is lehet látni.


Tiniken tesztelik a közösségi média korlátozását Nagy Britanniában

Tiniken tesztelik a közösségi média korlátozását Nagy Britanniában + SZAVAZÁS

admin máj 20, 2026 3 min read

Tiniken teszteli az Egyesült Királyság, hogyan lehetne szabályozni a közösségi média használatot a 16 év alatti fiatalok körében. Háromszáz család vesz részt egy hathetes tesztben…

Kép egy kisbagolyról az aljnövényzetben.

Te mit tennél, ha egy bagolyfiókát találnál az úton?

admin máj 19, 2026 3 min read

Egy kisbagoly kért segítséget a járókelőktől Pakson, miután valószínűleg kiesett a fészekből. De nem is olyan egyszerű jól segíteni egy apró, ijedt madárkának. Tanuld meg,…

Megalakult az új magyar kormány

Megalakult az új magyar kormány

admin máj 10, 2026 2 min read

Megalakult az új Országgyűlés Magyarországon 2026. május 9-én szombaton. Magyarország miniszterelnökének Magyar Pétert választották. Újra kint lobog az Európai Unió zászlója a Parlament épületén. A…

Édességek: miért nem bírjuk abbahagyni?

Édességek: miért nem bírjuk abbahagyni? (Kvíz!)

admin ápr 20, 2026 2 min read

Volt már olyan, hogy csak egy kicsit akartál enni valamiből, aztán egyszer csak elfogyott az egész? Csak pár kocka csoki, egy kis zacskó chips, pár…

Árilis 14 a világ quantum napja

Árilis 14 a világ quantum napja

admin ápr 14, 2026 1 min read

A Kvantum Világnap egy nemzetközi esemény, amelyet minden év április 14-én ünnepelnek. Célja, hogy világszerte elősegítse a kvantumtudomány és a kvantumtechnológia iránti közérdeklődést és megértést.…